szeptember 18, 2016

Szép ígéretek | Amy Harmon: Arctalan szerelem

Olyan sok helyen láttam jó értékeléseket erről a könyvről, hogy egyszerűen muszáj volt olvasnom. Arról nem is beszélve, hogy a Twister Mediától még csak jó könyveket olvastam, a borító meg egyenesen sikított azért, hogy "kérlek, nyiss ki".




Az Arctalan szerelem két fő komponensből áll. Az egyik részről a feltétel nélküli, külsőségeken túlmutató szerelem a témája, melyet két karakter, Ambrose és Fern szolgáltatnak nekünk, másfelől viszont az életigenlés, a kitartás, az álmok követése minden áron, amelyet Fern unokatestvére, Bailey közvetít felénk. A regény meglehetősen hamar magával rántott. Éppen szabadságon voltam, mikor olvastam, és egy Esztergomba vezető buszúton csaknem a felét elolvastam. Aztán hazafelé a másik felét. Könnyen olvasható, könnyel élvezhető, valóban magával ragadó történet volt. A kedvencem határozottan Bailey karaktere, aki szerethető volt, és csodálatos, minden fejezet, amely az ő szeméből íródott, nagyon mélyen megérintett, és azt kívántam, bár több ilyen rész lenne a regényben. Az optimizmusa nem volt irreális, a céljai, a vágyai mind nagyon emberiek voltak, egy hús-vér, élő lélegző karaktert alkotott benne a szerző.

Fülszöveg:
Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza.
Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé.
Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz.
Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is.

Kiadó: Twister Media
ISBN: 9786155631061
Oldalszám: 368 oldal
Fordító: Marczali Ferenc
A másik szál két képviselőjéről ugyanezt sajnos nem mondhatom el. Bár Ambrose karakterében még felfedeztem egy kis mélységet, ami eléggé árnyalt volt ahhoz, hogy hihető legyen, de Fern, mint szereplő egyszerűen olyan egysíkú volt, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Homlok ráncolva olvastam, ahogy beleszeret ebbe a másik fiúba, csak azért mert szép az arca, és Shakeaspear-t idéz. A levelezésük aranyos volt, és ott még azt is elhittem, hogy tényleg tudnak valahová fejlődni. Valószínűleg, ha megmarad a könyv a gimis években, akkor problémám sem lett volna vele. De nem maradt, hanem felnőtt karaktereket kapunk, és ekkorra már mindenki tud továbbfejlődni, továbblépni. Fern nem. Ő megmaradt számomra azon a szinten, ahol a könyv elején volt, és ez kizökkentett több helyen is a történetből.
Egyszerűen nem tudjuk meg, hogy ez a két karakter miért szereti egymást, azt leszámítva, hogy Ambrose-ra senki más nem képes ránézni, Fern pedig megszállottja a srácnak, gimis kora óta. Ugyanazokat a gyerekes romantikus könyveket olvassa még mindig, amelyek még csak nem is igaz nagy románcok, csak azok a kis Júlia regénykék (nekem a nagymamám egyik barátnője olvasgatott ilyen mélylélektani romantikát), és Fern sem nagy szerelemre vágyik, hanem arra az egysíkú, odaadó, de alapvetően minden mélységet mellőző szerelemre. Ez pedig nem segít elmélyíteni a karaktert.

Ha alaposabban megvizsgáljuk, még az életigenlésre visszatérve a regényt, itt is kétféle verziót kapunk a nagy életbölcsességekből. Az egyik fajtát Fern osztja meg velünk, közvetve a lelkész édesapján keresztül. Kifejezetten didaktikus, néha már-már erőszakosan vallásos bölcsességek ezek, és én megértem, ha valaki így látja az életet, és ez tök jó, de én a magam részéről nem hiszek annyira, mint Fern, vagy akár az édesapja. De a problémám még nem is a tanítások vallásos voltával voltak, hanem hogy, akárcsak Fern karaktere, ezek is híján voltak mindenféle tényleges élettapasztalatnak, hiszen a lány nem volt miből megtanulja ezeket, csak ismételgeti, amit olvasott meg hallott.
Erős a kontraszt itt is Baileyvel, aki viszont érthető, komplex, de mégis tényleges tapasztalatokból szóló tanácsokkal látja el az olvasót és a körülötte élőket is. Lehetőséget kínál, hogy az ember más szemmel nézzen a világra, és nem tanításokat akar lenyomni az ember torkán. Összességében nem volt ez rossz könyv, de talán jobban szerettem volna, hogy ha inkább Baileyről szól, és nem Fern és Ambrose vannak az előtérben. Sajnálom, hogy egy női szerző nem volt képes egy összetett, érdekes női karaktert alkotni, mikor férfi karakterekből meg több, sokoldalú, érdekes szereplőt is sikerült kigondolnia. Ennek ellenére, azoknak biztosan fog tetszeni, akiket nem riasztanak el a kicsit egyszerűbb karakterek, és egy könnyed kikapcsolódásra vágyik. Mert ez a könyv az, remek kikapcsolódás, és mit szépítsem, akkor jártok jól, ha egy zsepit használtok könyvjelzőnek.

Bevezető:
A Twister Media jóvoltából hazánkban is megjelent Amy Harmon Arctalan szerelem című regénye. Ennek örömére a blogturné klub nyolc bloggere bemutatja nektek Fern és Ambrose szívszorító szépségű történetét gyászról, barátságról, szerelemről és hősiességről.

2016. szeptember 18-tól mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

További állomások:
09/18 Letehetetlen
09/19 Kelly & Lupi olvas
09/20 CBooks
09/21 Deszy könyvajánlója
09/22 MFKata gondolatai
09/23 Kristina blogja
09/24 Dreamworld
09/25 Always Love a Wild Book

 

Blogturné Extra: Book trailer







http://i.imgur.com/0PjYFQn.pngNyereményjáték:
Mostani játékunk során a háború által szétszakított pároké lesz a főszerep.
Minden állomáson találtok egy labirintus játékot, mely alapján azt kell kitalálnotok, melyik út köti össze a párokat. Ha ez megvan, nincs más dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni a helyes betűjelet, illetve a másik sorba a páros mindkét tagjának nevét. Ám nem árt figyelni, végkifejlettől függetlenül, csak és kizárólag a háború miatt elszakított szerelmespárokat keressük (minden esetben azok képezik a helyes megoldás, akik a jó út két végén találhatóak).  
Amennyiben az összes feladatot teljesítitek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egyik példányát.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.


 

3 megjegyzés:

Goodreads

A blog mögött



Rea, 24 (Székesfehérvár)
Írom amit érzek, néha próbálkozok irodalmian fogalmazni, de néha becsúszik azért az a nyamvadt szleng. Sok anglicizmus, sok geekes vonás, sok utalás, sok érzelem, sok elragadtatás és még több vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem tetszik vélemény. De amúgy minden oké!

Copyright © Letehetetlen Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com