február 12, 2016

Végtelen trilógia. | Rick Yancey: Végtelen tenger

Sokáig úgy gondoltam a trilógiák középső részeire, mint egy szükséges rosszra.  Két kötetes könyvet írni nem menő, háromkötetes jó szériát lerakni az asztalra pedig nehéz. De nem lehetetlen.




A legtöbb sorozat esetében mindig alább hagy a lelkesedése az írónak a második könyvre. Töltetléknek, feleslegesnek, időhúzásnak tűnik, amit sokszor az író sem vesz annyira komolyan, az olvasó sem. Az első kötet a felütés, ha az megfogott minket, akkor igazából mindenki csak a végkifejlettre kíváncsi.

Fülszöveg:Az első hullám nyomán sötétség támadt.A második hullámot csak a szerencsések élték túl.A harmadikat pedig a szerencsétlenek.A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Az idegenek támadásának első négy hullámát szinte lehetetlen volt túlélni. A tizenhat éves Cassie magára maradt egy sivár, szinte üres világban, ahol a kevés túlélő életét a bizalom hiánya csak még kilátástalanabbá teszi. Miközben a gyilkos ötödik hullám végigsöpör a bolygón, Cassie-nek nincs más választása: igyekszik megakadályozni, hogy a megszállók végleg kiirtsák az emberi fajt.Az idegenek táborának felrobbantása után barátaival átmenetileg egy omladozó szállodában húzzák meg magukat. A kis csapat másik menedéket keres, ahol átvészelhetik a közeledő telet. Egy napon váratlan látogató érkezik. A nyomában pedig ott lihegnek a gyilkológépnek kiképzett idegenek...Cassie mellett új hősnő is feltűnik: a megtörhetetlen Adu, aki küldetése során az idegenek vezérének, Voschnak a csapdájába esik. Mindkét lány erejét és kitartását megsokszorozza, hogy a kegyetlen összecsapások közepette meglepő módon erős érzelem bontakozik ki bennük egy-egy társuk iránt. Tetteiken múlik, hogy mit hoz a jövő - életet vagy halált, reményt vagy sötétséget, szeretetet vagy gyűlölködést.
Rick Yanceynek több népszerű, díjnyertes sorozat megírása után a 2013-ban megjelent Az ötödik hullám hozta el a világsikert. A kötet kiadási joga néhány hónap alatt közel negyven országban kelt el, és rövid időn belül elkészült a regény filmváltozata.Bestsellere világát a kultikus népszerűségű Stephen Hawking ihlette. Műfaját a szerző ironikusan "popkultúra-ellenes földönkívüli-megszállásos" sci-finek nevezte, és a besoroláshoz hozzátette: "Írásnál a robbantgatás mindig remek móka. Na meg a csók. A csókolózást nem szabad kihagyni."Rick Yancey Floridában nevelkedett, aztán Chicagóban tanult, ahol ki nem állhatta a rettentő hideget, majd már befutott íróként visszatért gyermekkora színhelyére, a napsütötte Floridába. Itt él ma is családjával, és ötletekkel tele dolgozik Az ötödik hullám-trilógia 2016-ban megjelenő harmadik kötetén.
Kiadó: Cartaphilus KiadóISBN : 9632664125Oldalszám : 312 oldal


Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan trilógia volt, aminek a második része eredeti volt (értsd, nem az első rész megismétlése, hogy a bevált formulát használjuk újra, csak más köntösben, khm, bármennyire is imádom, de Futótűz, khm), ahol nem csak a karakterek miatt olvastunk tovább, meg azért, mert szerettük az első részt is, hanem mert tényleg érdekes volt a sztori is.

Az előzetes és a kritikák alapján szörnyűséges Az ötödik hullám film nekem szerencsére az életemből teljesen kimaradt, és kaptam olyan visszajelzést, hogy ismerősöm látta a filmet, és nem értette, nekem ez a sztori miért tetszett. Nos, az előzetest látva azt hiszem, én ennek a filmnek a közelébe bottal sem, nem hogy megpiszkálni, de még rálépni sem szeretnék. Nem akarok még egy olyat, hogy a könyvet elrontja nekem a film, sajnos én ilyen szempontból befolyásolható vagyok. Így ilyen értelemben "elrontatlanul" tudtam folytatni a szériát a második résszel, remélve a legjobbakat. 

Rick Yancey-t már az előző regény kapcsán is dicsértem a bátorsága miatt, amit az írásában felfedezni véltem, és ezzel a regénnyel sem fogta vissza magát. Miben nyilvánult ez meg? Nos, elég sok mindenben. Kezdjük ott, hogy kinyitotta jócskán a világot. 

Míg az első részben Cassie szemszögét látjuk elsősorban, addig a második részre sok új szereplő kerül a fő sztoriba, és egyben főszereplő státuszba. Az ő megismerésük sokat dobott a történeten, az én kedvencem természetesen Adu lett, akit idővel sokkal szívesebben láttam volna főszereplő státuszban, mint Cassie-t. Cassie Evan mellett kicsit idegesítő kezdett lenni, és ez annyira nem tetszett. Bár biztos ez is egy olyan dolog, hogy már nem vagyok tinédzser, nem tudom feltétlenül tolerálni az ő nyafogásukat, ha épp olyan a helyzet. Nem segít a helyzeten az sem, hogy Evan karaktere sablon, de még nem is az általam kedvelt fajtából. Ellenben ott volt nekünk Ben, akiről első említése alapján nem is gondolná az ember, hogy milyen karakterré válik, erre... tele volt meglepetésekkel karakterek terén a könyv, és az első dolgom volt a kötet végigolvasása után visszamenni az előző könyvhöz, hogy lássam, honnan is indultunk... és hát hű.

Szóval már a karakterek terén eléggé felbomlott a korábbi formula, de ez kifejezetten jót tett a könyvnek. Azonban ráadásként ott volt egy másik probléma a szerző számára: kevesebb a titok, sok mindenre fény derült az előző részben. Vajon az olvasót érdekelni fogja? Igeeeen. Itt mondjuk kevésbé voltak meglepőek az újítások, de tetszett amilyen irányba ment a könyv. Mi lesz itt a  következő részre?

A könyv hangulata kissé más, mint az előzőé, bár ez inkább a titkolózás hiányának tudható be, mint annak, hogy Yancey fáradna. Tipikus középső könyv? Nem. Izgalmas, érdekesek a szereplők? Naná! Kell ebből nekünk film? Nem, kérlek, ne.

Összességében mindenképpen csak ajánlani tudom ezt a könyvet, főleg az első rész után. Sőt, képzeljétek, nekem még egy kicsit jobban is tetszett, mint az első, pedig ez ritkaságszámba megy nálam, mert mindig mindenből az első szokott a kedvenc maradni. 


Bevezető:
A Cartaphilus Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Rick Yancey Végtelen tenger című regénye, Az 5. hullám trilógia második része. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere bemutatja Cassie és a többiek további megpróbáltatásait ebben a vagy-vagy világban, ahol minden azon múlik, mit teszel.

2016. február 6-tól minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!


Nyereményjáték:
Cassiék csapata ezúttal egy romos szállodában bujdokolva húzza meg magát, így mostani játékunk során a rejtőzködésé lesz a főszerep.
Minden állomáson találtok néhány kulcsinformációt, melyek alapján ki kell találnotok, melyik szereplő bújt meg a zseblámpa fényében. Annyit segíthetünk, hogy az illetők mindegyikével találkozhattatok már az első rész során. Továbbá lehet köztük fiú, lány, ez-Az, élettelen karakter, egyszóval bármi és bárki.
A helyes megfejtéseket a Rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok. Elfogadunk teljes nevet vagy becenevet is.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

12 éves, nagy lapátfülű, fülig érő vigyorú gyerek, az 53-as raj tagja volt.



Állomáslista:
02/08 Függővég ~ Extra: Twitter chat az íróval, és a címről
02/10 Kelly & Lupi olvas ~ idézetek
02/12 Letehetetlen
02/14 CBooks
02/16 Media  Addict ~ trailer
02/18 Deszy könyvajánlója
02/20 Dreamworld

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Íratkozz fel!

Goodreads

A blog mögött



Rea, 24 (Székesfehérvár)
Írom amit érzek, néha próbálkozok irodalmian fogalmazni, de néha becsúszik azért az a nyamvadt szleng. Sok anglicizmus, sok geekes vonás, sok utalás, sok érzelem, sok elragadtatás és még több vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem tetszik vélemény. De amúgy minden oké!

Copyright © Letehetetlen Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com