december 30, 2015

First world problems. | Demi Kirschner: Öld meg Jana Robinst!

Annyira sok lehetőség van ebben az alaptörténetben, és a világban, amit az írónő megteremtett, hogy egyszerűen olvasnom kellett ezt a könyvet. Azonban semmilyen alapfelütés nem készíthetett fel arra, amit a könyvtől kaptam. Nem az volt, amire számítottam.


Bevezető:
A Vörös Pöttyös sorozatot gazdagítja az Aranymosás-győztes Demi Kirschner debütáló regénye. A történet Lipcsébe, majd Krakkóba vezet, ahol egy titkos világ tárul fel a hősnő, Jana elől. Nem várt igazságok, különleges lények, és a Sors áll szembe a lánnyal, miközben elszántan járja az útját és próbálja megmenteni az életét.
Tarts velünk a blogturnén, éld át velünk az élményt, és ne felejts el játszani, hogy a tiéd lehessen a három nyereménykönyv egyike!

Fülszöveg:
Jana Robins tizenöt éves, Lipcsében él, és számára az élet az iskolát, a legjobb barátját, vak házvezetőnőjüket és állandóan dolgozó, elérhetetlen apját jelenti.
De egy nap minden megváltozik. Kiderül, hogy mindez csak látszat. Megpróbálják elrejteni előle a világ valódi arcát. Egy olyan világét, ahol az emberek mellett különleges lények őrködnek.
Mindenkinek van egy előre elrendelt sorskulcsa, aminek be kell teljesednie az élete során. De vajon mi az élet értelme? Föl lehet lázadni az előre megírt jövő ellen?Mi történik, ha a szerelmed talán az ellenséged?
Jana útra kel, hogy megfejtse a világ rejtélyeit, és múltja ádáz titkát. De megpróbál rájönni arra is, mit érez a két fiú iránt, akikre a lelkét is rábízná. Lehet-e barátságból szerelem? Vagy épp az ellenségből lesz a kedvesed?
A regény az Ellopott élet sorozat első kötete, az Aranymosás pályázat egyik nyertes műve.

Idén ez már a második olyan regény, ami sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Persze, lehet, hogy egyszerűen csak mást vártam, komplexebbet, összetettebbet, részletesebbet, megkapóbbat. Legutóbb Pék Zoltán regénye, a Feljövök érted a város alól okozott nálam hasonló szívfájdalmat, ebben az esetben annyival másabb a helyzet, hogy ezt a könyvet végigolvastam, míg azt letettem az egy harmada után. Lehet, hogy az én elvárásaim túl nagyok, mindenesetre jobbnak reméltem ezt a könyvet, mint amilyen ténylegesen lett.

Arra jöttem rá, hogy kétféleképpen kezelik az írók a young adult műfajt, és azok szereplőit, illetve olvasóit. Az egyik bánásmódot imádom, a másik pedig mindig csalódást okoz. Mi a fenéről beszélek, ugye? Annak idején a Veled minden hely ragyogónál írtam, hogy imádom, hogy a szerző komolyan kezeli a korosztályt akiről és akinek ír. Ez teszi élvezhetővé a műfaj egyes képviselőit számomra is. Nyilván a tizenhat évesek nem fognak érett, okos döntéseket hozni minden helyzetben. Nyilván gyakran hibáznak, és igen, nyilván máshogy működnek érzelmileg mint a felnőttek, mások a prioritásaik. De van bennük valami, ami már megkülönbözteti őket a gyerekektől. Elvégre az "A" a YA-ban, az adult (felnőtt) szót jelöli, tehát elvárható lenne, hogy egy könyv legalább egy kicsit nagyobb részben így gondolkodjon a szereplőiről. Itt most nem ez történt. Olyannyira nem ez történt, hogy csak kapkodtam a fejem, és nem értettem, hogy ebben a jól átgondolt történetben mit keresnek ilyen egyrétegű, rosszul kidolgozott szereplők, és mit keres itt egy olyan hősnő, akit ennyire kevéssé érdekelnek az igazán fontos dolgok az életében. Mint például hogy pont nemérdekli, hogy épp milyen traumákon ment át, csak legyen ott egy jó pasi. Azt meg pláne szomorúnak tartom, hogy a fiatal felnőttek ilyen sok, hasonló értékrendű szereplővel találkoznak. Bár, érdekes módon mindig csak a női karakterek részesülnek ilyen bánásmódban. Ha egy srác főszereplőd van, ő bizony előbb menti meg magát, aztán a világot, és menet közben ha megkapja a lányt is, akkor minden oké.

Mert hiába a jó konfliktus, hiába a kreatív alapötlet, ha a főhős nem áll össze úgy, hogy szurkoljunk érte, hogy együtt érezzünk, hogy szeressük, akkor bizony kicsúszik a szerző ujjai közül egy jó történet, ami akár csodálatos is lehetett volna. Jana ugyanis nekem sajnos tipikusan olyan női YA hősnő, aki rémisztően idegőrlő módon megy az ember agyára. Fittyet hány arra, hogy mekkora körülötte a veszély, arra, hogy éppen minden, amit eddig tudott a világról megváltozott, mert ott van egy szép szemű, jó testű srác (igen, már megint az a klisé) és onnantól kezdve már semmi sem érdekli, ami vele kapcsolatos. 

A történet maga alapvetően tetszett volna, de ezek az idegesítő sablon karakterek gyakorlatilag élvezhetetlenné tették számomra az olvasást. Nem ugyanazt a receptet akarom olvasni újra, pláne nem egy olyan könyvben, amiben ennyi volt a potenciál. Sajnálom, remélem, esetleg a folytatás jobban fog tetszeni.

Összességében: A kreativitás a világ megalkotása terén nagyon tetszett, de sajnos nekem elbukott a történet a szereplőkön.


Játék:
A regényben fontos szerepet kapnak az úgynevezett Sorskulcsok, amik egy mondatban elmondják, hogy mi az adott ember legfőbb feladata az életben. Mi most megalkottuk a már jól ismert könyves karakterek sorskulcsát, neked pedig a leírás alapján kell kitalálni, hogy kire gondoltunk, és beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

A kiadó sajnos csak magyarországi címre postáz. A győztest e-mailben értesítjük, amire 72 órán belül választ várunk, különben sajnos újra kell sorsolnunk.
 “A csillagfényben meg fogod látni,
mit is jelent igazán szeretni.”

december 17, 2015

5 dolog, amit nem tudtál Alexandra Brackenről (Blogturné Extra)

Alexandra Bracken a Sötét elmék és a Sötét játszmák írónője, és ha ez nem lenne elég nagy teljesítmény, ami miatt már bőven imádhatnánk ezt a csodálatos nőt, akkor íme még hét dolog, ami további csodálatra ad okot!


Bevezető szöveg

A Maxim Kiadó jóvoltából tovább követhetjük Ruby és a többiek kalandjait a Sötét elmék folytatásában, a Sötét játszmákban. Merre tovább a képességekkel? Erre keresi a választ a Blogturné Klub hat bloggere dec. 11-e és 21-e között.
Ha pedig ügyesen kalandoztok a szereplőkkel, a könyv három példányának egyike is a Tiétek lehet! 

Extra állomás!

Nem semmi multitasking képességei vannak

Az első regényét, a Brightly Wovent akkor írta, mikor még az egyetemen tanult. rendszeresen fordított időt az írásra a tanulmányai mellett is, így többé vált nála, mint puszta hobbi. Tette mindezt úgy, hogy közben két főszakot végzett egyszerre, és nem elég, hogy sikeresen zárta a tanulmányait, ráadásul még a könyvét is kiadták.

Az Erő vele van!

Bracken hatalmas Star Wars rajongó. Állítása szerint ez érződik is az általa alkotott könyves világokon, de ha könyvet nem olvasott tőle senki, akkor bizony más bizonyítéka is van rá! Nem elég, hogy két Star Wars jelmezt is elkészített már (Leia hercegnőnek és Padmának is beöltözött), de itt van még róla ez a kép is, ami mellett nem lehet mosolygás nélkül elmenni. A képen a fiatal Bracken star warsos pólóban pózol a makett mellett, amely a Jedi visszatér c. film egyik jelenetét ábrázolja, amelyért díjjal is kitüntették.

Imádja az akciójeleneteket

Igazi könyvmolyként él-hal az érdekes, jól kidolgozott karakterekért, és a Sötét elmék sorozat első, illetve utolsó része főleg a karaktereket helyezi a célpontba, fontosabbak, mint az, hogy mi történik velük. A második könyvben azonban nagy hangsúlyt kapott a pörgős akció, ami nem elég, hogy fenntartja a széria olvasása közben az olvasó figyelmét, de ráadásul a szerző számára is lehetővé tette, hogy egy másik oldaláról mutatkozhasson meg.

Fontosak számára az erős női karakterek...

Szerencsénkre mostanában divatos dolog, hogy a törétneteknek erős női főszereplőik legyenek, és Bracken is pot így szereti a történeteit: egy igazán talpraesett, de mégis ahol kell, esendő női szereplővel a középpontban. Nem csak a saját történeteiben, de a kedvenc filmejiben és könyveiben is imádja, ha a gyengébbik nem az őt megillető fényben tündököl.

...ez meglátszik abban, is hogy a kedvenc regényei között szerepel

az Üvegtrón sorozat, a Cinder, az Angelfall, a Túl a végtelenen. De a mindenki által imádott YA könyveken túl imádja A könyvtolvajt és a Csodácskát is.


Sötét játszmák

Eredeti cím: Never Fade
Kiadó: Maxim
Oldalszám: 478
Fordító:  Bozai Ágota
ISBN: 9789632615509
Sorozat: Sötét elmék 2.

Ruby sohasem akart különleges lenni, de az Amerika tizenéveseit megtizedelő betegség következtében kialakult egy új adottsága: képes behatolni bárki tudatába. Sajnos ez a képesség majdnem az életébe került. Már nincs visszaút, így el kell döntenie, mihez kezd ezzel az új lehetőséggel. A Gyermek Liga vezetőjének választja, hogy együttes erővel szálljanak szembe a felsőbb hatalmakkal. A többiek sorsa Ruby kezében van, de ő még kétkedve tekint magára.
Eközben kiderül, hogy fontos, eddig eltitkolt információk maradtak fenn a betegségről, amely az amerikai gyerekek többségét elpusztította, Rubyt és másokat pedig rettegett és gyűlölt kitaszítottakká változtatta. Ám az igazságot rejtő bizonyíték tévedésből Liam Stewarthoz került. Ruby egykor mély érzelmeket táplált iránta, és úgy hitte, Liam lesz a jövője, de mostanra minden megváltozott. A lány elindul a reményvesztett, jog és rend nélküli országban, hogy megtalálja a fiút és a válaszokat, hogy mi okozta a katasztrófát, amely az ő életét és Amerikát is szétzilálta. Azt kell eldöntenie, régi barátaihoz legyen-e hűséges, vagy fogadalmához, hogy a Ligát szolgálja. Ruby mindent megtesz, hogy megvédje azokat, akiket szeret. De mi van akkor, ha a háború megnyerése önmaga elvesztésével jár?
Nyereményjáték

Kedvenc főszereplőink visszatérnek!
Ezúttal a játék nagy egyszerű lesz: arra vagyunk kíváncsiak, mennyire emlékeztek, mit is mondtak a szereplők az első részben.
Minden állomáson találtok egy idézetet valamelyik szereplőtől. A feladatotok csupán annyi, hogy beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, kitől is származik az idézet.
Ha ügyesek vagytok, tiétek lehet a könyv három példányának egyike!

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyerteseket e-mailben is értesítjük, ha az értesítéstől számított 72 órán belül nem jelentkezik valamelyik nyertes, újat sorsolunk!

“Ha legközelebb megbotlasz, kicsim, akkor
elesel, mert komolyan mondom… elég keményfejű vagy.”

 



december 14, 2015

Young Adult, ahogy én szeretem. Sara Raash: Hó mint hamu

Az év meglepetése számomra: Találtam olyan Young Adult könyveket, amiket imádtam! Nem is kicsit. Ez is egy abból a háromból, amibe beleszerettem idén. 



Míg egy éve még leírtam az egész műfajt, úgy ahogy van, addig az idei év megmutatta nekem, hogy igenis tud még ez a műfaj kellemes csalódást okozni. Ez idén a harmadik könyv, (a Veled minden hely ragyogó és a Hová lett Audrey? után) amit tényleg nagyon szerettem, és mindjárt el is mondom, hogy miért!

Bevezető:
A Twister Media Kft. jóvoltából immár magyarul is olvashatjuk Sara Raasch izgalmas trilógiájának első részét, a Hó, mint hamut. A regény nem is lehetne aktuálisabb, mint most, amikor sokan közülünk annyira vágyják a havat, mint Meira és a Télországiak. Gyertek és járjátok be velünk Primoria királyságait, keressük meg együtt a mágiasztereket, ismerjétek meg velünk ezt a mágiával és érzelmekkel teli kalandos regényt.  

Az út első napjára 2015. december 14-én kerül sor, majd ezt követően minden nap másik hat blogger segítségével ismerhetitek meg a Hó, mint hamu világát. Eközben persze érdekességekkel is találkozhattok, illetve részt vehettek a nyereményjátékunkon is, melynek díja - a kiadó jóvoltából - három példány a Hó, mint hamu című könyvből!



Fülszöveg:
TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat. Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt. Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány.

Kiadó: Twister Media Kft.
ISBN: 9786158029438
Oldalszám: 496 oldal
Fordító: Bozai Ágota
Megjelenés: 2015.11.15.


Bizonyos szempontból ez is egy amolyan "megszokott" disztópikus YA könyv, ami levesz a lábadról. Minden adott, ahhoz, hogy Az éhezők viadala nyomába érjen, minden szempontból, és mit is mondhatnék, a kedvenc szériámról van szó így ez nem egy utolsó szempont. Miben hasonlítanak? Lássuk csak!
  • Erős hősnő?
  • Disztópikus világ?
  • Akciódús történet?  
  • Jól megfontolt, felépített univerzum?
  • Nem túl nagy hangsúly a love story-n?
  • Sokoldalú mellékszereplők?
  • Lebilincselő alapkonfliktus? ☑ 
Ilyen adottságokkal rendelkezik a regény, és ez még tényleg csak az egésznek a váza. Sara Raash olyan szépen vezeti a történetet, hogy csak úgy ámultam, mikor kibontakozott előttem ez a világ. Minden részlet, amit kapunk, fontos, akár történeti, akár hangulati szempontból. A szereplők sokoldalúak és érdekesek, a főszereplőtől az utolsó mellékszereplőig. Az egész regényt ráadásként belengi egy olyan alaphangulat, ami tagadhatatlanul másvilági. 

A történet alapkonfliktusa azért is tetszett annyira, mert kissé olyan meseszerű, a gonosz tél, amint rátelepszik az országra, kicsit a Narnia világát juttatta eszembe. A mesébe illő dolgok pedig Oktuber megvettek kilóra, még a történet felépítése is olyan, mint egy tündérmeséé, igazi hőseink vannak, és igazi, erős női főhősünk.

Helyenként kissé leül a sztori dinamikája, főleg az elején, hogy megismerhessük a szereplőket, vagy a világot, amelyben járunk, de ezek a részek sem voltak unalmasak. A történeten a főszereplőnk, Meira vezet át minket (akit én sikeresen, többször is Meridának olvastam, hopp), aki bár tinédzser korban van, de sokkal érettebb és értelmesebb, mint a legtöbb YA regényszereplő. Magabiztosan és okosan szemléli a világot, az egyetlen dolog, ami a korának sajátossága, és hibaként könyvelhető el, az a már-már gyermeki naivitás egy-két helyen. 

Mindenképpen ki kell térnem rá, hogy Meira egy csakrammal harcol, ami a leglazább dolog, ever. Akinek kimaradt volna annak idején a Xéna c. sorozat, az képzeljen el egy ilyen frizbi szerű dolgot, aminek élesek a végei, és ha az ember a rossz végén van, akkor eléggé szét tudja kaszabolni a testét. Lehet, hogy keveset olvasok, de én ezt a fegyvert regényben még sosem láttam, így, annak ellenére, hogy a harcos hercegnő is ezt használta a tévésorozatban, mégis nagyon eredeti ötletként könyveltem el.

Felvezető regénynek tökéletesre sikerült a Hó mint hamu: elérte, hogy megszeressem a szereplőket, hogy tudni akarjam, mi következik ezután, és hogy elmerüljek a világában. Még ha dinamikailag meg is vannak a maga hiányosságai, összességében nagyon ajánlom mindenkinek, akinek kenyere az ilyesféle, disztópikus regény. 

Játék:
A Twister Media Kft. felajánlásának köszönhetően ismét nyereményjátékra invitálunk Titeket. A szerencsés nyertesek megnyerhetik a három könyv egyikét!

A Hó, mint hamu világában, Primoriában nyolc királyság, így nyolc főváros is található, de az első részben egyelőre csak hetet ismerhetünk meg (Nyárföld, Őszföld, Télország, Tavaszföld, Yakim, Ventralli és Cordell – Paisly egyelőre még ismeretlen), ráadásul hét bloggerünk is van. A feladatotok az, hogy kitaláljátok a hét főváros nevét és beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. A hét fővárost hogyan is találjátok meg? Olvassátok el figyelmesen a bejegyzések/vélemények szövegét, ugyanis a városnevek a mondatok valamelyikébe bújtak. Honnan lehetsz biztos benne, hogy a megfelelő városnevet találtad meg? A városnév értelmezhetetlen, nem odaillő módon szerepel a mondatban. Kalandra fel!
Figyelem! A postázás kizárólag magyarországi címre történik. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újra sorsolunk.
 a Rafflecopter giveaway

Állomáslista
  • 12/14 Letehetetlen 
  • 12/15 Könyvszeretet
  • 12/16 MFKata gondolatai 
  • 12/17 Kelly és Lupi olvas 
  • 12/18 Deszy könyvajánlója 
  • 12/19 CBooks 
  • 12/20 Dreamworld

december 10, 2015

Ha igaz volna! | Rácz-Stefán Tibor: Túl szép

Ahogy a címe is mutatja, Rácz-Stefán Tibor második regénye a Túl szép, a már-már filmbeillő, gyakran használt elemek (trope-ok) és a valóság között egyensúlyoz, és emiatt, egy kicsit túl szép, hogy igaz legyen. De ez nem feltétlenül baj.


december 02, 2015

Most már minden világos! | Penelope Douglas: Nélküled

Mikor nemrégiben írtam a széria első részéről, még nem voltam benne biztos, hogy szerettem-e a könyvet vagy nem. Akkor azzal hagytam annyiban a döntést, hogy inkább majd döntök a váltott szemszögű történetet követően. Nos, íme.


Íratkozz fel!

Goodreads

A blog mögött



Rea, 24 (Székesfehérvár)
Írom amit érzek, néha próbálkozok irodalmian fogalmazni, de néha becsúszik azért az a nyamvadt szleng. Sok anglicizmus, sok geekes vonás, sok utalás, sok érzelem, sok elragadtatás és még több vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem tetszik vélemény. De amúgy minden oké!

Copyright © Letehetetlen Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com