október 29, 2015

Sorozat készül a Tizenhárom okom voltból!

Mikor az egyik kedvenc regényedből film vagy sorozat készül, két dolgot tehetsz: ültödben pattogsz a hír hallatán, és imádkozol, hogy ne csesszék el. Én valahol a kettő között vagyok.




A Variety információ szerint a Netflix online film és videó streaming cég a tárgyalás végső stádiumában van egy tizenhárom részes sorozatra, amely Jay Asher ismert YA regényéből, a Tizenhárom okom voltból készülhet majd el.

Az egyetlen ok, ami miatt nem vennék erre mérget, az az, hogy egyszer már bejelentették ugyanebből a filmet is, Selena Gomez főszereplésével, nagyjából úgy három éve, és azóta sem lett belőle semmi. Ez itt mondjuk négy éves hír:

Selena neve egyébként még most is a pakliban van, hiszen ő lenne az egyik producere a sorozatnak. Ennek értelme olyan szempontból van, hogy a fiatal színésznő anno elég sok időt töltött együtt Asherrel, és rendkívül közel áll a szívéhez a projekt, ha még ennyi évvel később is szívesen foglalkozna vele. 

Ami miatt viszont még örülhetünk, az az, hogy a pilot epizódot nem más, mint a Pulitzer díjas drámaíró, Brian Yorkey írja, akinek többek között a Next to Normal című (zseniális, tényleg) színdarabot köszönhetjük.
Főszereplőkről egyelőre nincs információnk, így azt sem tudhatjuk biztosan, hogy Selena Gomez továbbra is Hannah szerepében tündökölne, vagy ezúttal a színfalak mögött húzódna csak meg.

Kérlek Netflix, ne bántsátok Hannah Bakert! Bánjatok vele odaadással, szeressétek, adjátok bele szíveteket lelketeket. Mert nekem, és sok más olvasónak nagyon fontos a története.
A regény magyarul a Könyvmolyképző Kiadónál jelent meg, és íme az ismertetője:
Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát.
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat…
…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Goodreads

A blog mögött



Rea, 24 (Székesfehérvár)
Írom amit érzek, néha próbálkozok irodalmian fogalmazni, de néha becsúszik azért az a nyamvadt szleng. Sok anglicizmus, sok geekes vonás, sok utalás, sok érzelem, sok elragadtatás és még több vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem tetszik vélemény. De amúgy minden oké!

Copyright © Letehetetlen Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com