augusztus 14, 2015

Anne Ricenak nagyon elege van már a píszíből

A PC vagyis a politikai korrektség korunk egyik legnevetségesebb és legvitatottabb "vívmánya", mégis, a Vámpírkrónikák szerzőjének nem biztos, hogy igaza van.




Anne Rice korunk egyik legolvasottabb szerzője, a Vámpírkrónikák című sorozatát százmillió példányban kapkodták el világszerte, sokan úgy tartják számon, mint az utolsó írónő, aki még "értelmes" vámpírokról írt (értsd, nem csillognak, nem epekednek, és nem depressziósak 24/7). Ha a sorozat címe még nem is annyira ismerős számodra, de az Interjú a vámpírral cím biztos ismerősen cseng. Nem? Sebaj, majd bepótolhatod máskor.


Az írónő a Facebookjára egy terjengős bejegyzést írt, miután rengeteg negatív kritika ért egy tavaly megjelent könyvet. A regény címe For Such a Time, az írója pedig Kate Breslin. A történet szerint a főszereplő nő a holokauszt forgatagában találja magát. Hitétől eltávolodva,mégis a többi zsidóval együtt egy koncentrációs táborba kerül, ahol beleszeret egy náci katonába. A könyv konklúziója, hogy ráveszi a katonát, hogy ne végeztessen ki egy csapat embert, míg a nő maga elkezd a keresztény hit felé húzni és végül megmenekül. A regényt sok helyen kritizálták antiszemita nézeteiért, elsősorban azért, mert olyan fényben mutatja be a holokausztot, mintha a zsidók problémája könnyen elkerülhető lett volna, ha átkonvertálnak a keresztény hitre.


Rice szerint a regény kritizálása úgy zajlott, mint egy online lincselés, amivel ártanak Breslinnek is, továbbá a politikai korrektség jegyében így cenzúrázzák az irodalmat. Rice kifejtette, hogy ő maga nem olvasta a könyvet, pusztán a mentalitást tartja elviselhetetlennek és a helyzetet tarthatatlannak. 

A politikai korrektség valójában zsarnokság,
csak vidám arccal. - Charlton Heston
Akinek esetleg újdonság lenne: a politikai korrektség az a jelenség, ami elsősorban a politikusok miatt terjedt el. Hogy ne idegenítsenek el szavazókat, kerülni kezdték azokat a szavakat, amik esetleg nagyobb tömegek számára inzultálónak hathatnak. Néhány példa: nem néger, hanem afrikai amerikai, nem cigány, hanem roma, nem vak, hanem vizuálisan hátrányos helyzetű, nem kövér, hanem vertikálisan kihívásokkal küszködő, satöbbi. Ausztráliában egyszer megbüntették az egyik Mikulást, mert a tradicionális nevetése, a Ho-ho-ho túlságosan is hasonlít a "hoe" (k*rva) szóra, és derogáló lehet a nők számára.

Azzal együtt, hogy a politikai korrektség igencsak nevetséges mértékeket ölthet, nem hiszem, hogy Anne Ricenak igaza van. Ha a zsidók közül ennyi ember ennyire bántónak és sértőnek tartja ezt a történetet, akkor abban valószínűleg lehet valami. Mivel Rice maga ateista, valószínűleg nem érzi át teljes mellszélességgel, hogy milyen, ha az ember hitéből ilyenformán gúnyt űznek. És bár abban igaza van, hogy mindenkinek joga van bármiről írni, de azért valószínűleg nem ártott volna, ha Breslin kicsit jobban utánanéz a témának, amihez se vallásilag, se származásilag semmi köze sincs Vagy legalább ne címkézzen történelmi regényként egy olyan történetet, aminek semmi köze a történelemhez, és a holokausztból Stockholm szindrómás love sztorit csinál.

Ti mit gondoltok erről? Van egyáltalán értelme a politikai korrektségnek, vagy csak vicc az egész? Esetleg a szándék mögötte jó lehet, csak túlzásokba esett a világ? Igaza van Anne Ricenak?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Goodreads

A blog mögött



Rea, 24 (Székesfehérvár)
Írom amit érzek, néha próbálkozok irodalmian fogalmazni, de néha becsúszik azért az a nyamvadt szleng. Sok anglicizmus, sok geekes vonás, sok utalás, sok érzelem, sok elragadtatás és még több vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem tetszik vélemény. De amúgy minden oké!

Copyright © Letehetetlen Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com