július 16, 2015

5 hely, ahol olvasol, pedig nem kéne

Az igazi könyvmoly tudja, hogy nincs rossz pillanat, vagy nem megfelelő hely arra, hogy elmerüljön egy könyvben. Azonban vannak mégis olyan helyek, ahol kétszer is meg kellene gondolnod, hogy felüsd a kedvenc regényedet.





1. A kocsiban, buszon, bármin, ami rázkódik
Azért ha éppen úton vagytok a Balatonra és autópályán mentek, ami egyenes (többnyire) és hosszú (pláne, ha dugó van), akkor persze, vedd elő a könyvedet nyugodtan! De a rázkódós helyi, vagy akár távolsági buszokon, sőt vonaton kifejezetten rossz olvasni. Mivel a járművel együtt rázkódik a könyved is, ezért jó eséllyel fejfájást okozhatsz saját magadnak, ha arra kényszeríted a szemed, hogy kövesse a betűket. Ilyen utakra, ha semmiképp sem szeretnél irodalom nélkül maradni, inkább válassz egy hangoskönyvet. Ha még sosem hallgattál ilyet, melegen ajánlom Rudolf Péter előadásában George Orwell Állatfarm c. szatirikus regényét. Szórakoztató és vicces, a művész úr pedig természetesen zseniálisan hozza a karaktereket. Hallgasd meg az első fejezetet a Mojzer kiadó YouTube csatornáján!

Ne érje víz az e-olvasódat! (lifehack.org)

2. A kádban
Ebben annyira nagyon bűnös vagyok, hogy szerintem csak azért nem csinálom, mert a mostani fürdőszobánkban csak zuhanykabin van. Sosem fogom elfelejteni, amikor kábé 13 évesen beleejtettem a Harry Potter és a Félvér Herceg előrendelt, régóta várt, letehetetlen angol verzióját a kellemes meleg vízbe. Olyan hullámosak lettek a lapok, a gyönyörű könyvem pedig lényegében olvashatatlanná vált. Pedig van valami a kádban olvasásban, ami függőséget okoz, bár nem tettem a vízbe semmi anyagot, esküszöm! A finom meleg víz, a tusfürdő illata, és hogy igazán semmi sem tudja elterelni a figyelmed. Ennek ellenére, a könyveket nem csak a kád vízével történő közvetlen érintkezés teheti tönkre, hanem a vízgőz és a pára is. 


3. A konyhában, az étkezőben, vagy evés közben
Mikor sikerült legutóbb összemaszatolnom egy könyvet, mert nassoltam, miközben olvastam? Ja, igen, múlt szerdán. Fasírtfoltos lett A varázslók egy lapja. Egy perces néma csend a lepecsételt 26. oldalért.




4. A vécén
Tudom, tudom, gyanúsan sokat beszélek erről a témáról, ugye? Most viszont nem cuki infográfiával készültem, hanem a száraz, durva tényekkel: A vécén olvasni egészségtelen. Na jó, technikailag nem annyira, de azért mégis. Tudósok bebizonyították, hogy a vécé lehúzásakor sokkal több baktérium kerülhet bele a levegőbe, mint gondolnánk, és gondolom azzal azért mindenki tisztában van, mi minden lehet egy vécében. Ezek egy része pedig bizony megtapadhat az olvasnivalónkon. És bár a könyvek és napilapok lapjain csupán néhány percig élnek a mikróbák, addig bizony a fényesebb felületű magazinok lapjain, a könyvek borítóin, sőt az okostelefonok és a különféle ekönyvolvasók felületén bizony órákig is megmaradhatnak, kisebb zugokba bekerülve akár egy hétig is. Undorító, ugye? 
Ezek után pedig ne gondolj bele, mi minden juthatott a telefonodra más helyekről is. Egy felmérés szerint az Egyesült Királyságban minden hatodik mobiltelefonon találhatók a vécéből származó bacik. (Abba se gondolj bele, hogy a telefonodat napi szinten az arcodhoz tartod perceken, vagy akár órákon át. Blöah!)

forrás: ebookanoid.com


5. Az ágyban
Erre nem számítottál ugye? Pedig az ágyban olvasásnak két nagy hátránya is van. Az egyik, hogy tudósok kimutatták, az elalvás előtti olvasás inkább káros, mint hasznos. Mint sokan, én is gyakran olvasok alvás előtt, és mint sokan, én is szembesültem már azzal a problémával, mikor azt mondom magamnak "csak még ez a fejezet" és ekkor két lehetőség van: vagy tényleg még egy fejezetet olvasok csak, viszont elalvás előtt azon kattog az agyam, hogy miként folytatódik a történet, vagy pedig nagyon nem csak egy fejezet lesz belőle, hanem mondjuk még a könyv másik fele, másnap meg olyan leszek, mint egy kicsavart mosogatórongy. A kutatások szerint a hálószobába se tévének, se könyvnek, de még csak telefonnak sincs helye, hiszen ezek nem hogy segítenek, de hátráltatnak az alvásban. Persze, lehet elalvás előtt még egy fejezetet olvasni, vagy még egy részt nézni a kedvenc sorozatodból, de ezt csakis a hálószobán kívül. 
Mi lehet a másik probléma? Kutatások azt is bebizonyították, hogy az ember sokkal kevésbé emlékszik egy szövegre, ha túl kényelmes pózban olvasta azt. Most már értem, miért nem jött be soha, ha az egyetemi jegyzeteimet az ágyban néztem át. (Ezért, meg mert unalmasak voltak.)



Te milyen szokatlan helyeken szoktál olvasni? Volt már, hogy kárt tettél egy könyvben a nem megfelelően megválasztott helyszín miatt? Mi a kedvenc helyed az olvasásra?

4 megjegyzés:

  1. Családi összejövetel. Pl. szülinap vagy karácsony: megkapod a rég óta vágyott könyvet, nem tudsz ellenállni a kísértésnek. "Csak beleolvasok"... Na persze. Aztán utál az egész család :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd, engem pont három éve karácsonykor kapott el az Éhezők viadala sorozat. A második rész jött velem a vidéki ünneplésre a családhoz. Hupsz!

      Törlés
  2. Akkor most egy olyan posztot is, hogy hol lehet :))))

    VálaszTörlés

Goodreads

A blog mögött



Rea, 24 (Székesfehérvár)
Írom amit érzek, néha próbálkozok irodalmian fogalmazni, de néha becsúszik azért az a nyamvadt szleng. Sok anglicizmus, sok geekes vonás, sok utalás, sok érzelem, sok elragadtatás és még több vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem tetszik vélemény. De amúgy minden oké!

Copyright © Letehetetlen Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com